Fotó: Fortepan, adományozó: Nagy Gyula
-

Rólunk

NÉZZ KÖRÜL - Philip Arnoult Mobilitási Alap

A Nézz körül — Philip Arnoult Mobilitási Alap Philip Arnoult színházi szakember kezdeményezésére, a Summa Artium kezelésében jött létre, azzal a céllal, hogy segítse fiatal magyar színházi szakemberek nemzetközi tájékozódását, szakmai kapcsolatépítését Európában. Philip Arnoult évtizedeken át azon dolgozott, hogy a színházi terület képviselőit a világ minden tájáról összekösse, ezzel segítve egymás jobb megismerését és megértését, a szakmai tapasztalatok megosztását, előadások létrehozását. Munkája során az elmúlt három évtizedben számtalanszor járt Magyarországon, sok barátot szerzett, és fontosnak érezte, hogy egy támogatási alap létrehozásával segítse a feltörekvő generáció tapasztalatszerzését. Egyben saját, fél évszázados nemzetközi kapcsolat építési munkáját átörökítse a fiatal színházcsinálókra. A mobilitási alap célja, hogy a fiatal előadó-művészeti alkotók tájékozódását segítse, kapcsolatok teremtésére nyújtson lehetőséget.

Az Alap projektkoordinátora Tompa Andrea, a pályázatokat értékelő bírálóbizottság tagjai Herczog Noémi és Bíró Bence, projektasszisztens Kelemen Roland.

Az Alap létrejöttét a CITD alapítvány támogatása tette lehetővé. 

Az Alap nyílt, ha Ön is fontosnak tartja a célját, kérjük csatlakozzon támogatóként, hogy minél több fiatalt segíthessünk. Támogatását a Summa Artium Nonprofit Kft. 16200010-10093081 számlájára utalhatja (Iban: HU95 1620 0010 1009 3081 0000 0000), a közleményben tüntesse föl: Adomány a Philip Arnoult Mobilitási Alap részére, és adja meg e-mail címét vagy telefonszámát, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot a támogatási igazolás kiállítása végett, illetve, hogy beszámolhassunk az Alap tevékenységéről. Ha kérdése van, keresse munkatársainkat a Summa Artium elérhetőségein.

-

Pályázati felhívás és feltételek

A Nézz körül — Philip Arnoult Mobilitási Alap 2025-ben a második pályázati felhívását hirdette meg 35 év alatti színházi szakemberek számára, európai szakmai utazásuk támogatására. A pályázatok beadásának határidje 2025. november 10 volt, a pályázókat december végéig értesítjük az eredményről. Terveink szerint 2026-ban ismét lesz pályázat.

A 2025. évi pályázat:

Kik pályázhatnak?
A 2025. évi pályázaton 35 év alatti drámaírók, dramaturgok, kritikusok, kutatók és producerek vehetnek részt, elsősorban a független előadó-művészeti szférából.

Mire lehet pályázni?
Európai színházi szakmai utazással kapcsolatos költségek támogatására: nemzetközi és helyi utazás, szállás, szakmai programokon való részvétel (fesztivál, előadás, konferencia, workshop, kiállításbelépők) költségei, pályázónként maximum 250,000 Ft összegben.

A 2025. évi pályázaton 2026. január 30. és augusztus 31. között megvalósított szakmai utakra lehet pályázni.

Hogyan lehet pályázni?
A pályázatot kizárólag a Summa Artium online adatlapján, a Summáriumon keresztül lehet benyújtani, az online adatlap kitöltésével.

A pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek azok a jelentkezők, akik a szakmai útjuk alatt tevékenyen vesznek részt valamilyen alkotói munkában és/ vagy vállalják, hogy hazatérésük után a nyilvánosság számára is elérhető beszámolót tesznek közzé. Előnyt jelent továbbá a szakmai útra vonatkozó, színházi szervezet vagy szakember meghívólevelének feltöltése, szakmai ajánlás mellékelése a pályázathoz.

A pályázatok beadási határideje: 2025. november 10. 23:59 óra

Elszámolás
A támogatottak az útjuk végén szakmai beszámolót (írott, képi formák, szakmai publikációk, prezentációk  formájában) és pénzügyi elszámolást nyújtanak be.

A pályázatok elbírálása
A határidőig benyújtott érvényes pályázatok támogatásáról a bíráló bizottság javaslata alapján a Summa Artium Alapítvány Kuratóriuma hoz döntést.

-

Támogatottak

A 2025. évi második felhívásra 32 pályázat érkezett be, közülük 15 támogatása mellett döntött a bírálóbizottság, összesen 2 500 000 Ft összeggel. Az eredményről decemberben értesítjük a pályázókat.

Indokol a bíráló bizottság:

A magyar színházat sok-sok éven át támogató baltimore-i producer (vagy ahogy magát nevezte: „építő”) Philip Arnoult utolsó projektje volt a Nézz körül! mobilitási alap, amelyet kifejezetten fiatalok számára indított útnak. Philip - akinek mindig is fontos volt, hogy összekösse különböző országok és kultúrák alkotóit, kulturális szereplőit, Magyarország pedig figyelmének egyik kitüntetett színtere volt - utolsó éveiben már a jövőre, a pályakezdőkre koncentrált. Így lett végül ez a projekt a hagyatéka.  A Nézz körül! a Philip szellemében továbbműködő CITD (Center for International Theatre Development) vállalása. Célja: fiatal alkotók, kritikusok, színházi szakemberek külföldre utaztatása, a látókör tágítása, inspirációgyűjtés, vagy csak a verkliből való átmeneti menekítés – ezért is éreztük nagy, némiképp túl nagy felelősségnek a második forduló elbírálását. Túl nagynak, mivel a mutatkozó igény nagyságát jelzi, hogy idén a pályázók által igényelt összeg (7.237.500) közel háromszorosa volt az általunk megítélhetőnek (2.500.000). Miután meggyőződtünk róla, milyen sok erős pályázat érkezett, már abban is biztosak lehettünk, hogy ezt a feladatot kizárólag „tökéletlenül” lehet teljesíteni.

Szerettük volna, ha minél több pályázó belefér a keretbe, de azt is, hogy az egyes összegek minden esetben értelmezhetőek legyenek a választott úticélok esetében. Részösszegeket olyan esetben adtunk, amikor a fennmaradó hiányzó summa sem tűnt irreálisan magasnak. A pontozásban előnyben részesítettük a kiírásban megjelölt szempontokat: ajánló- és meghívólevél; alkotófolyamatban való aktív részvétel; a nyilvánosság számára is elérhető beszámolóra tett vállalás. Bár a hasonló utak több mint legitim célja a kiégésből való kilábalás, a szabad regenerálódás, az erős mezőnyben végül előnyt élveztek azok, akik konkrét szakmai vállalással jelentkeztek. Számított, hogy maga a terv mennyire kidolgozott (költségvetés, program stb.). Az idei jelentkezők számos esetben pályáztak csoportos utakra - ez mindig extra mérlegelést igényelt, különösen ha magas egységösszeget jelöltek meg, hiszen pozitív döntés esetén ilyenkor az igényelt összeg többszörösével (kétszeresével, háromszorosával) kellett kalkulálnunk, ami jelen esetben a teljes büdzsé jelentős hányadának felelt meg. Összességében pedig azt igyekeztünk mérlegelni, hogy mennyire tűnik a nagyobb színházi – nem színházi közösség szempontjából is fontosnak egy-egy útiterv.

2025-ben a 32 jelentkező közül végül 15 pályázót sikerült támogatni. Mindenkinek megítéltük legalább a megpályázott összeg felét, hat jelentkezőnek több, mint a felét, és ugyancsak hat jelentkezőnek a teljes igényelt összeget. Az erős pályázatok nagy száma okán ragaszkodnunk kellett ahhoz, hogy csak a kiírásban megjelölt munkakörökben induló pályázókat támogassuk, és bármennyire is szerettük volna, azokat, akik már nyertek az előző körben, nem volt lehetőségünk ismét beválogatni. Bízunk benne, hogy lesz újabb kiírás, számukra is.

Bíró Bence
Herczog Noémi

2025. december 15.

 

A 2024. évi első pályázat támogatottjai:

PÁLYÁZÓ NEVE

A PÁLYÁZAT TÁRGYA

MEGÍTÉLT TÁMOGATÁS

Kotormán Ábel

Ausztria, Bécs - Bécsi Ünnepi Hetek

125 000 Ft

Bagossy Júlia

Németország, Tri-Bühne Színház előadásai és Tübingen

95 000 Ft

Fodor Orsolya

Németország, Figurentheaterzentrum Westfluegel Leipzig

130 000 Ft

Martinkovics Máté

Erdély 2025 tavasza magyar nyelvű színházi előadások megtekintése

200 000 Ft

Siflis Anna

SAMPO Festival, Helsinki 2025. 08.27-31.

250 000 Ft

Hencz András

Edinburgh Fringe fesztivál, 2025 augusztus 1-25 1 hét

250 000 Ft

Horváth Réka

Berlin, B-12 fesztiválon való részvétel

250 000 Ft

Gombó Viola Lotti

Berlin, április/május 5 nap, múzeum/színház/kiállítás

125 000 Ft

Rákos Olivér Zsolt

Marina Otero "Kill me" előadása Barcelonában

135 000 Ft

Antal Bálint

Utazás, előadásnézés és kapcsolatépítés Hamburgban, Lipcsében, Stuttgartban és Berlinben

115 000 Ft

Szauer Lilla

2025. május, Bécs, Burgtheater

180 000 Ft

Dohy Balázs

Berlin, Gorki Színház, május 15-én induló, Olympia; Mass for Germania munkacímű próbafolyamata, hospitálásként

250 000 Ft

Szántusz Noémi

Senigallia, Segni Mossi workshop 2025 május 9-12.

195 000 Ft

Andrasev Milos Fülöp

Szabadka, Belgrád, Veles - tanulmányút a Balkán színház és annak hatásai kapcsán

125 000 Ft

Muhi Zsófia

2025. 08. hó, Krusce, Szlovénia, 5 napos fesztivál, workshop

115 000 Ft

ÖSSZES TÁMOGÁS:

2 540 000 Ft

-

Kapcsolat

Summa Artium
1085 Budapest, Horánszky utca 12. II.lh. II/8/A.

T: +36 1 318 3938
E: info@summa-artium.hu

www.summa-artium.hu

COPYRIGHT © NÉZZ KÖRÜL - PHILIP ARNOULT MOBILITÁSI ALAP - IMPRESSZUM - HONLAPKÉSZÍTÉS